2011. május 2., hétfő

Májusi bárány aranyat ér

A múltkori grillezésen annyira jó tapasztalatokat szereztünk kedvenc szír hentesünk bárányával, hogy azt nem hagyhattuk ki a LÉ menüjéből sem. Ha pedig már bárány, akkor összeállítottunk köré nektek egy szezonális menüt minden egyéb jóval, amihez májusban hozzá lehet jutni. Nem is szaporítanánk a szót, íme az ételek:

Menü:
  • házilag érlelt kacsamell fűszeres káposztasalátával
  • tormás zöldalmakrémleves
  • bárányborda spárgapürével és újburgonyával
  • fűszeres eper fekete olivás karamellel
  • csokis & sós-karamelles tortácska

Az ételsorhoz illő borválaszték mellett meglepetés falattal és welcome drinkkel is készülünk.

Időpont:
  • 2011. május 7. (szombat), kora este

Helyszín:
  • Sárinál, egy gyönyörű polgári lakásban, közel az Astoriához

Regisztráció:
Jelentkezni e-mailen, 2011. május 5. (csütörtök), 12:00-ig lehet. Az e-mailben adjátok meg, hogy hányan jönnétek. Ha még nem jártatok nálunk és nem ismerjük egymást, kérjük, hogy mutatkozzatok be röviden, írjátok meg, hogyan keveredtetek hozzánk, illetve adjatok valamilyen telefonos elérhetőséget is. A jelentkezők közül sorsolunk, a szerencsés nyerteseket pedig még csütörtökön értesítjük a részletekről (aki ezúttal nem jutott be, természetesen annak is írunk). Aki utalvánnyal jelentkezik, az előnyt élvez a jelentkezésnél.

Mindenkit arra kérünk, hogy tényleg csak akkor jelentkezzen, ha biztosan el is tud jönni.

Várunk benneteket:
ZsTM

2011. április 20., szerda

Bari, Nyuszi, Malac, Csibe és a többiek

UPDATE!!!
Drága Grillező Barátaink!

A tréfás kedvű áprilisi időjárás természetesen nem tántorít el bennünket a mai grillezéstől, úgyhogy mindenképpen ott leszünk a megbeszélt helyszínen 14 órától kezdődően. Gyertek bátran!

Időjós barátunk jelezte, hogy nem árt, ha hoztok esőkabátot és/vagy esernyőt, mert lehet, hogy picit cseperegni fog, de tartós eső tuti nem várható!!

Egyébként az eddigi tapasztalataink szerint ahol mi elkezdünk grillezni, ott mindig kisüt a nap! :)

Akkor ott találkozunk!

ZsTM

Ugye az mindenkinek megvan, hogy a télről megmaradt csokimikulásokon csak a csomagolást cserélik le a gyártók és máris kész a húsvéti csokinyuszi? Na, OK, lehet, hogy a fejet beolvasztják, de a törzs tutira ugyanaz, nézzétek meg!

Szóval a fenti Mikulás-Húsvét párhuzam apropójából arra gondoltunk, hogy a húsvéti nagy zabálásból megmaradt kajáitokat megoszhatnátok velünk és egymással. Ezért meghirdetjük a Nagy húsvéti kaja-cserét, amit a szokásos grillezés formájában valósítunk meg. Mi báránnyal készülünk, ti meg hozzatok bármilyen húsvéti állatot, vagy zöldséget, és a hangulathoz illő piáról se feledkezzetek meg!

Az alkalom különlegessége, hogy ezen a napon ünnepeljük a mi Zsófink születésnapját is!!

A jelszó: bármit rárakunk a grillre, ami nem mozog.
dátum: 2011. április 25., hétfő, 14:00-tól
helyszín: XII. ker., Fátra tér



bari, nyuszi, malac, csibe és a többiek nagyobb térképen való megjelenítése

Jelezzétek a részvételeteket Facebookon, várunk mindenkit!

csók,
ZsTM

2011. március 28., hétfő

8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szuvidolás

A Wikipédia szerint:
A vákuum egy olyan térbeli térfogat, ami lényegében nem tartalmaz anyagot, így a benne lévő nyomás sokkal alacsonyabb, mint a standard légnyomás.
Szerintünk ez elég bonyolult, inkább úgy mondanánk, hogy ez a borjúpofa ideális elkészítési közege. Feltéve, hogy a vákuum mellé tudunk biztosítani állandó 81 fokot és 8 óra háborítatlan nyugalmat. Be kell vallanunk, mi ezt nem nagyon tudtuk vállalni, ezért segítségül hívtuk ezt itt (www.sousvidesupreme.hu):


És lássatok csodát, a technológiának köszönhetően az eredetileg a húson kívül elhelyezkedő ízek nyolc óra után a húson belülre kerültek, miközben az tökeletesen készre párolódott. Így lett nekünk narancsos borjúpofánk, Michelin-csillagos módra. Ennyire pofon egyszerű. Ja, és a jus. Az még további 2 órányi garantált szórakozás, ki ne hagyjátok!

A kattintás után a részletes menüt és a képeket találjátok!


2011. március 17., csütörtök

Szuvidolás a Lakásétteremben

Itt a tavasz, rügyeznek a málnabokrok!

Igaz, hogy jelenleg borzasztóan lehangoló az időjárás, de mi mégis kitörő lelkesedéssel vágunk neki a jövő hétnek, hiszen március 26-án (szombaton) ismét megnyitja kapuit a Lakásétterem! Ezen a napon lesz egyébként a Föld Órája, amiről a magunk módján mi is megemlékezünk majd.

A másik ok, amiért nagyon izgatottak vagyunk: lett egy sous-vide gépünk és alig várjuk, hogy megmutassuk nektek, mi is olyan különleges ebben a technológiában (ez itt a reklám helye).

Menü:
  • házilag füstölt kacsamell salátaágyon
  • sous-vide tojás szarvasgombával
  • céklakrémleves fetával és tengeri rákkal
  • sous-vide narancsos borjúpofa jus-vel, fehérrépás burgonyapürével - (ezt a receptet egyébként egy londoni 2 Michelin-csillagos étteremben, a húsos részlegen dolgozó barátunk osztotta meg velünk)
  • kecskesajtos panna cotta karamellizált fügével

Szokásos módon, a megfelelő borválaszték mellett egy kisebb meglepetés fogással is készülünk.

Időpont:
  • 2011. március 26. (szombat)

Helyszín:
  • Sárinál, egy Ybl-ház első emeleti polgári lakásában.

Regisztráció:
Jelentkezni e-mailen, 2011. március 22. (kedd) 23:59-ig lehet. Az e-mailben adjátok meg, hogy hányan jönnétek. Ha még nem jártatok nálunk és nem ismerjük egymást, kérjük, hogy mutatkozzatok be röviden, írjátok meg, hogyan keveredtetek hozzánk, illetve adjatok valamilyen telefonos elérhetőséget is. A jelentkezők közül sorsolunk, a szerencsés nyerteseket pedig még csütörtökön értesítjük a részletekről (aki ezúttal nem jutott be, természetesen annak is írunk). Aki utalvánnyal jelentkezik, az előnyt élvez a regisztrációnál.

Mindenkit arra kérünk, hogy tényleg csak akkor jelentkezzen, ha biztosan el is tud jönni.

Várunk benneteket:
ZsTM

2011. március 1., kedd

26x6=156

Ennyi tányért szolgáltunk fel múlt szombaton szorgos segítőink (Juci, Kati, Peti és Vivi), a fogások megálmódója (Segal Viktor) és nem utolsó sorban a gyöngyörű helyszínünk gazdája (Sári) segítségével. Nagyon hálásak vagyunk nekik, valamint minden kedves vendégünknek, hogy eljöttek és ránk bízták magukat.

Nem is áradozunk tovább, inkább megmutatjuk a vacsora előtt készült videókat, amelyekben Segal Viktor ad tippeket az ételek elkészítéséhez:

Édeskömény- és almasaláta citrusöntettel és pirított dióval



2011. február 15., kedd

Segal-vacsora

Ritkán csinálunk tematikus esteket, most igen, méghozzá Segal Viktor estet.

Azért, mert írt egy szakácskönyvet, amit szeretünk. Ebből fogunk főzni.

Sőt, Zsófit az a megtiszteltetés érte, hogy Viktor kérésére - a könyv elkészülte előtt - tesztelhette az egyik receptet. Ugyanis a cél az volt, hogy minden receptet főzni szerető amatőrök is kipróbáljanak az elkészítés és az alapanyag-beszerzés szempontjából.

Mikor megszületett a fejünkben a Segal-vacsora ötlete, arra gondoltunk, hogy kérünk tőle egy személyes konzultációt. Itt megnézhettek egy rövid részt ebből a találkozóból. A vacsorán pedig majd mesélünk a recept tesztelésről, Segalról, a könyvről, sőt, a videó többi részét is bemutatjuk.




A menü a következő lesz:
  • kakukkfüves padlizsánkrémleves grillezett naranccsal
  • céklás-burgonyás színes gnocchi
  • konfitált kacsacomb petrezselymes-vajas fehérbabbal
  • koriandermagos párolt körte sós karamellával és fűszeres kekszmorzsával
  • csokoládémousse olívaolajban pirított kaláccsal és tengeri sóval

Szokásos módon, a megfelelő borválaszték mellett egy kisebb meglepetés fogással is készülünk. Ami pedig újdonság, hogy most egy másik helyszínen leszünk, egy hatalmas és gyönyörű polgári lakásban az Astoria közelében

Időpont:
  • 2011. február 26., szombat, 19:00

Helyszín:
  • új helyszín, az Astoria közelében

Regisztráció:

Jelentkezni e-mailen, 2011. február 23., szerda, 23:59-ig lehet. Az e-mailben adjátok meg, hogy hányan jönnétek. Ha még nem jártatok nálunk és nem ismerjük egymást, kérjük, hogy mutatkozzatok be röviden, írjátok meg hogyan keveredtetek hozzánk, illetve adjatok valamilyen telefonos elérhetőséget is. A jelentkezők közül sorsolunk, a szerencsés nyerteseket pedig még csütörtökön értesítjük a részletekről (aki ezúttal nem jutott be, természetesen annak is írunk). Aki utalvánnyal jelentkezik, az előnyt élvez a regisztrációnál.

Mindenkit arra kérünk, hogy tényleg csak akkor jelentkezzen, ha biztosan el is tud jönni.

Várunk benneteket:
ZsTM

2011. január 12., szerda

Házilag füstölt kacsamell

Kipróbáltuk a házi füstölést wokban a Malackaraj útmutatása alapján és nem csalódtunk, tényleg baromi egyszerű. A rövid körbepirítás után kis pihentetés következett. Aztán beizzítottuk a füstöt, ami meglehetősen lassan akart csak elkezdeni szállingózni, végül hirtelen bedurrant és remek fűszeres illata lett. A végtermékben a füstölt íz és illat legjobban az enyhén sült bőrben volt tettenérhető. Úgyhogy ezt ezentúl mindig így csináljuk, akár meg is kóstolhatjátok a következő Lakásétterem alkalmával.