2009. június 16., kedd

Breaking News

Mondhatni berobbantunk a hazai gasztronómiai sajtóberkek sűrűjébe.

Bolondéria, konkurencia, vagy remek ötlet válság idején? Nem eredeti ötlet, mert másutt (például Berlinben) már feltalálták, de nálunk még újdonság a legújabb vendéglátó műfaj, a lakásétterem.

Az biztos, hogy a vendégeket, éttermeket sújtó legszörnyűbb költségtényező, a bérleti díj ily módon megtakarítható. Ha ezt vesszük, ügyes húzás felmondani a bérleményt, és lakásunkat átalakítani vendégek fogadására. Újat is tud nyújtani a vendéglátás e módja: netán papucsba bújhat a vendég, esetleg vacsora után átülhet egy fotelba, és kezében boros pohárral megnézheti a Híradót.

Rettegjetek, budapesti vendéglősök, mert a VII. kerületi Palotanegyedben már fogadja vendégeit az első lakásétterem, a másodikban, Zsófi lakásában pedig már megtartották az 5. számú főzést: ez esetben Forza Italiana elnevezéssel olasz vacsoraestre invitálták interneten a vendégeket.

A Knorr valamennyi földrészre kiterjedő felmérése szerint minden negyedik ember a tévé előtt költi el a vacsoráját. Viszont világszerte csökken a családok közös étkezéseinek száma. A felmérés eredményeit az első budapesti lakásétteremben szervezett sajtótájékoztatón jelentették be. Mondhatjuk: családias környezetben.

Lehet, hogy a legádázabb konkurencia születésének történelmi pillanatait észlelhetik napjainkban a budapesti étterem-tulajdonosok?


Írta Gyulay István a Kulinárium március-áprilisi számában. Köszönjük a megelőlegezett történelmi pillanatot!

Nincsenek megjegyzések: