2010. április 12., hétfő

Húsmentes szombat

Miközben némi thai kajával csillapítottuk az éhségünket, a zöldséghalmok között jól elszórakoztunk a menzák tipikus vegetáriánus kínálatával. Csak panírból álló rántott sajtok, vizes rántott gombák és ízetlen mirelit zöldségköretek jelentek meg lelki szemeink előtt. Innen már csak egy apró gondolatjáték volt a szójakolbászból, de igazi szalonnával készült paprikás krumpli, hogy aztán viszonylag hamar eljussunk a munkahelyi vegetarianizmus csimborasszójához, a grillezett csirkemellhez. Mi többek között olasz, vietnámi és indiai ízekkel készültünk a Húsvét hétfőt megelőző vegetáriánus vacsoránkra.



Fetás-medvehagymás sajtkrémmel töltött zellerfalatok

10 dkg feta sajtot keverj össze egy kis doboz Philadelphiával. Két marék diót piríts meg, majd törd össze mozsárban. Vágd apró csíkokra a medvehagymát. Keverd a diót, a medvehagymát és egy kis marék apróra vágott kapribogyóval a fetás sajtkrémbe, tegyél bele egy kis fehérborsot (ha túl tömény maradna, egy kis tejföllel higíthatod). A sóval vigyázz, mert a feta önmagában is elég sós. Zellerszárat vágj falatnyi darabokra, és a szár mélyedéseibe kenj a sajtkrémből. (zs)


Meleg kecskesajt saláta sűrített gránátalmás balzsamecettel

400 g hosszúkás, puha kecskesajt
1 bagett
300 g vegyes salátalevél (ruccola, madársaláta, stb.)
100 g bármilyen olajos mag (dió, mogyoró, pisztácia, fenyőmag stb.)
150 g magozott fekete olajbogyó
1 fej lilahagyma
1 kanál magos mustár
1 kanál dijoni mustár
10 ek balzsamecet
8 ek gránátalmaszirup

citromlé
bazsalikom, oregáno
frissen őrölt tarka bors
8 ek olívaolaj

Íme, egy igazán pofonegyszerű recept. Tulajdonképpen bármilyen salátaleveleket összekeversz (rukola, madársaláta, jégsaláta, radicchio, bármi más) gerezdekre vágott paradicsommal, lilahagymával és szépen kiadagolod annyi tányérra, ahány vendég van. Bekevered a salátaöntetet: olívaolaj, balzsamecet, egy kis igazi citromlé, mustár, méz, fokhagyma alaposan fölaprítva, só, bors, bazsalikom, oregano. Ezeket jó alaposan összekevered.

Fogsz egy baguettet és fejenként 2 karikát vágsz belőle. Berakod a sütőbe, picit megpirítod. Kiveszed, bedörzsölöd fokhagymával, öntesz rájuk egy kis olívaolajat, majd egy derekas szelet kecskesajtot teszel mindegyik karikára (őrölhetsz rá frissen egy kis tarka borsot). Visszarakod őket a sütőbe és grillezed, amíg a sajt szépen meg nem pirul. A maradék balzsamecetet és a gránátalmaszószt összeöntöd és kb. felére-harmadára sűríted. Közben egy bő marék magot serpenyőben megpirítasz. Ha már szépen meggrilleződtek a kenyérkarikák, kiveszed őket és kettőt raksz belőlük minden salátahalomra. A kupacokat érzéssel meglocsolod salátaöntettel, rászórsz némi pirított magot, illetve kimagozott/felkarikázott olívát, valamint csepegtetsz hozzá a balzsamecetes szirupból és kész. (m)


Nyári tekercs tofuval, mogyorós szósszal
recept: http://thaifood.about.com/od/thairecipesstepbystep/ss/thaisummerrolls.htm

1 csomag szárított rizstészta lap
2 csomag barna tofu
4 evőkanál méz
4 evőkanál halszósz
1 egész lime leve
2 friss chili felvágva
fél deci fehérbor (vagy fehérbor ecet és víz)
1 csomag szálas rizstészta (Vermicelli típusú)
2 csomag friss koriander
2 csomag újhagyma
2 csomag bazsalikom levél
1 fél fej saláta
1 csomag szójabab-csíra

A mogyorószószhoz:
recept: http://thaifood.about.com/od/thaisnacks/r/thaipeanutsauce.htm

2 csésze sózatlan földimogyoró
2/3 csésze víz
3 gerezd fokhagyma
1 evőkanál sötét szójaszósz
4 teáskanál szezámolaj
4 evőkanál barnacukor
4 evőkanál halszósz
1 teáskanál tamarind-paszta
1 teáskanál cayenne bors
1 csésze kókusztej

A tofut vágd kisebb kockákra és a halszósz, méz, chili és lime keverékével pácold be pár órára, gyakran átforgatva benne. Ezután egy wokban hevíts olajat és öntsd bele a szósszal együtt, majd süsd át hirtelen. Ha kezd leforrni a szósz, akkor adagold hozzá a fehérbort. Eközben a szálas rizstésztát öntsd le forró vízzel és várj amíg megpuhul. A száríott rizstészta lapokat kézmeleg vízben kell fél percig áztatni (egyszerre csak egyet), majd ezt megtölteni a következőkkel: először a főtt szálas rizstészta hosszában, rá néhány tofu kocka, rá kevés szójabab-csíra, friss koriander, friss salátalevelek tépkedve, apróra vágott újahgyma és pár bazsalikom széttépett levele. Hajtsd fel először a kerek tésztalap két szélét, majd tekerd fel és tedd hűtőbe pár órára. Szobahőmérsékleten, vagy akár hidegen is tálalható. Hozzá a fenti szósz dukál, ami nem más, mint az összes hozzávaló robotgépben összeturmixolva. (t)


Sült articsóka

Az egész articsókát főzd meg vízben. Innen két út van: én úgy szeretem jobban, hogy az egészet beteszem a sütőbe (na jó, egy-két külső levelét leszedem róla), egy kicsit rápirítani csak, tálalás után pedig kézzel-lábbal eszegetem, egyesével szedgetem róla a leveleket, leszopogatom róla a az ehető részeket. A vendégeknek úgy adtam, hogy elpucoltam majdnem az összes levelet, csak az articsóka szíve maradt meg, azt tettem be a sütőbe egy rövid időre (figyelni kell, nehogy kiszáradjon), és így tálaltuk. Az öntethez vágj össze egy csokor (vagy kettő) petrezselymet, törj össze néhány gerezd fokhagymát, keverd össze, és locsold meg egy kis olivaolajjal. Ennyi. Egyetlen aggályom van: nem igazán hiszek benne, hogy Magyarországon lehet jó, finom articsókát találni. Ezt a fogást egy barcelonai utazásom ihlette, ettem ilyet egy helyen, és iszonyat finom volt. (zs)


Pisztáciás-pesztós tagliatelle
recept: Locatelli - Ízek Itáliája alapján

500 g tagliatelle tészta (kézzel gyúrva az igazi, arányok: 500g liszthez 4 tojás+2 sárgája)
2 ek pisztácia
12 szál hosszú ceruzabab
2 közepes méretű burgonya
pecorino, pisztácia és olívaolaj a díszítéshez

Egy jó adag pesztóhoz:

2 evőkanál pirított pisztácia
2 gerezd fokhagyma (a pesztóhoz)
250 g friss bazsalikomlevél (nem a növény, hanem a levelek súlya!)
2 evőkanál pecorino sajt
kb. 300 ml extra szűz olívaolaj
csipetnyi só

A pesztóhoz a hozzávalókat aprítsd föl és utána mozsárban zúzd össze jó alaposan. A ceruzababot 2-3 perc alatt sós, forrásban levő vízben hirtelen főzd meg, tedd félre. A krumplit hideg, sós vízben tedd fel főni, ha megpuhult tedd félre. Tegyél fel 4 liter vizet főni, majd ha felforrt, adj hozzá sót és tedd bele a tésztát. Csak az elején kell kavargatni, hogy ne tapadjon össze. Ha száraz tészta, 1 perccel kevesebb ideig főzd, mint amennyi rá van írva a dobozára, így lesz al dente. A főtt ceruzababot és krumplit kevés olívaolajon egy magas, ferde falú, nagy serpenyőben kicsit pirítsd le. Vedd le a tűzről, add hozzá a pesztót, forgasd össze és utána forgasd bele a készre főtt tésztát is. A végén szórd meg a pisztáciával, pecorinoval és locsold rá az olívaolajat. Mindezt lehet már a tányérra kivett adagokon is. (m)


Zöldséges curry quinoával
recept: http://hunocu.blogspot.com/2009/06/kitekinto-curry-trening.html

Saját curry receptje biztosan minden igaz vegának van, ezért én most csak belinkelem az általam ismert egyik legjobb magyar nyelvűt (lásd a cím alatt). A miénk értelmszerűen nem hússal, hanem zöldséggel készült. Az elkészült curry alapba először felkockázott krumplit, majd cukkínit, kicsit később felszeletelt póréhagymát, végül felkockázott padlizsánt tettünk. Ehhez egy fűszeres és kókusztejes spenótpürét kevertünk, így lett a végén zöld a curry-nk.

Köretnek kétféle quinoát (vörös és fehér) készítettünk, amely egyébként egy dél-amerikai növény, a rizshez teljesen hasonló elkészítési móddal. Csak arra ügyelj, hogy jól sózd meg a főzővizet! Érdemes lehet előtte jól beáztatni és átmosni a quinoa szemeket, mert elég furcsa, földes íze van alapból ennek a növénynek. A kész quinoához még melegen hozzákevertünk apróra vágott vöröshagymát és újhagymát, rápúpoztuk a zöldséges curry-t, a tányér tetejét pedig friss korianderrel szórtuk meg. (t)


Céklás csokis süti

1 ¾ pohár liszt
1 ½ teak szódabikarbóna
1 csipet só
1 ½ pohár cukor
3 db tojás
½ pohár olaj
1 ½ pohár reszelt cékla
1 tábla keserű csoki
1 cs vaniliás cukor


Tudom, menjek anyámba a másfél pohárnyi adagokkal, meg a kilenc és feledik emeletekkel, de ha valakinek van otthon mérőpohara, nem olyan bonyolult. Annyi időm pedig sosem volt - vagy türelmem, vagy lélekjelenlétem - hogy egyszer készítés közben átváltsam dekagrammokra a mennyiségeket. Tehát egy pohár = kb. 250 ml. Elsőre talán bizarrnak hat a csoki-cékla párosítás, de ez egyike azoknak a recepteknek, amiben még sosem csalatkoztam, mindig jól sikerül, és mindig jó lehet vele villantani. Tényleg jó, na. Azok is azt mondták, akik elsőre finnyogtak a neve hallatán (vegyük csak példának Tomit és Marcit).

Legeslegelőször tedd fel főni a céklát, héjastul vízben. Ha már puha, vedd ki, és még melegében pucold meg, ha egy kicsit kihűlt reszeld le (kis luku reszelőn). Itt érdemes gumikesztyűt húzni, ha csak nem akarod, hogy kb egy hétig vörösek legyenek az ujjaid, és a körömágyad. Ha ezzel megvagy vízgőz felett (mondjuk két lábos egymáson, az alsóban víz van, a felette lévőben a csoki) olvaszd fel a csokit. Egy kisebb tálban keverd össze a lisztet, a sót és a szódabikarbónát. Egy másikba, egy nagyobba - mert végül majd ebbe kerül minden egyben - tedd a tojásokat, a cukrot és az olajat, és elektromos habverővel verd fel, add hozzá a céklát, a csokit és a vaníliás cukrot, majd keverd bele a lisztes cuccot. Egy kivajazott, kilisztezett tepsibe öntsd bele az egészet (nagy tudomány felmérni, hogy mekkora tepsi kell, hogy se ne legyen túl vékony, se túl vastag a süti). Tedd sütőbe 150 fokon, 25-30 percig.

Lehet kockára vágni, vagy kör alakú formával hengereket mintázni belőle (mondjuk akkor a leeső darabkákat meg kell ennie valakinek... ). Mi most a henger alakú megoldást választottuk, tettünk még egy kanál tejszínhabot sőt, egy-egy szelet glasszírozott céklát is a tányérra, és megszórtuk csokireszelékkel. A receptet Kaldeneker Györgyől nyúltam. (zs)

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon tanulságos a blogod!
Én a helyedben biztosan versenyeztetném a www.blogverseny.info oldalon!
Marco